2017. szeptember 20., szerda

Mi történt?

Én nem tudom mi történhetett az első c-ben az elmúlt héten...
Hétfőn reggel a legkisebb iskolásunk amikor beértünk az osztába, szó nélkül kipakolta a holmiját, elvitte a helyére a táskáját, a törölközőjét, elkezdte lepakolni a még meg nem érkezett gyerekek székeit. Úgy kb mintha azt mondaná, hogy süt a nap, úgy közölte, hogy ha akarok menjek mostmár dolgozni.
Hm. Örültem. 
De tegnap már út közben mondta Marci,  hogy be se kísérjem. Végülis muszáj volt,  mert a tanító nénivel beszélni szerettem volna. 
Aztán ma már azt pedzegette, hogy ő Zozi iskolájától egyedül akar menni. Megbeszéltük, hogy miután nekem is arra kell mennem, így kénytelen lesz az iskola bejáratáig elviselni útitársnak.
...megengedte... 😁

Egy kicsit olyan érzésem van,  mintha jóóó távol akarna tartani, ne lássam hogy az iskola mellé jár. 😁

Vagy iskolás lett?

😁😁😁

2017. szeptember 17., vasárnap

Az első két hét...

Mit is mondjak? ...túl vagyunk rajta.
Hát nem volt könnyű,  és gyanítom ezután sem lesz az...

A legkönnyebben, leglazábban Zozi vette az akadályokat. 
Ő gyakorlatilag, mintha csak lapoztunk volna a naptárban folytatta az iskolát. A változás csupán három területen érinti.

1. Egy lépés az önállósodás útján,  hogy a napköziből 4-kor eljöhet és Marci iskolájánál találkozunk. Ez gyakorlatilag kb 2-300 méter, egy közepesen forgalmas úton kell átmenni neki, de a szabályokat tudja így ez pipa. Báár eddig szinte minden alkalommal mi végeztünk hamarabb Marcival és mi vártunk rá a nagyiskola udvarán. Na jó... kétszer már ő jött 😊

2. Heti két alkalommal szülői felügyelet nélkül mennek csapatostul -ez asszem 14 gyereket jelent- a zeneiskolába.  Bár két olyan úton kell átkelniük ami főútvonal,  de a körforgalom mellett van a zebra és ott tényleg megállnak az autók.
Ez így elfogadható,  viszont pont csütörtökön történt,  hogy Zozi és egy másik kisfiú később lett kész a leckével és addig a tanító néni nem engedte el őket.  Ezért ketten szaladtak késve a többiek után.  Na ez már cseppet sem tetszett, mert egyrészt egy csapat gyereket könnyebben észrevesznek az autóból,  mint két kicsit. Másrészt ha rohannak nem figyelnek annyira. Kár, hogy ezt pénteken este mesélte el Zozi,  de azthiszem beszélgetni fogok I.nénivel...

3. Az angol. Eddig nagyon tetszik neki.  Túl sok szót nem tanultak még, de állandóan egyeztetnek Marcival  ki mit tud, mit tanult ❤

Hááát a legkisebb csemeténk viszont elég nehezen adja meg magát. 
Tetszik neki minden, csak az a fránya reggeli elválás ne lenne... És közeleg az október amikortól nem mehetünk be mi  szülők az osztályba.
Persze addig még pont két hét van, így hátha lazul az a köldökzsinór...
Matekkal nincs gond, tudja a dolgokat, kapja a könyvekbe a jutalom nyomdákat.
Magyar, hát az olvasással tuti nem lesz baj, viszont az írás... hát olyan mit is mondjak... fiús... ha van türelme nagyon szép.  Aztán látszik, hogy sor végére elfogy a lendület,  de nemhogy ritkulna pl.a kiskerítés hanem olyan lesz mint a sűrű gyep 😊 
Persze majd alakul. Nehéz ez a kicsi kezeknek.
Környezet megy, szereti.  Torna nagyon jó, úszás "jaj anya olyan jót játszottunk"
Rajz, technika, ének gondolom jó ezekről nem mesélt.
Az órarendjük brutális... hétfőn 6, kedden 7, szerdán 6, csütörtökön pénteken 5-5 órákuk van. Pedig olyan jó lenne valami mozgásos különóra, de nem merem... olyan hihetetlenül fáradt szegénykém...  Este 8-kor befordul a fal felé és két perc múlva alszik is. 

A reggelek még kissé szomorkásak. Nagyon látni a feszültséget rajta. Próbálja ő uralni, de nem mindig sikerül. Most pénteken viszont talált magának egy jó kis levezető gyakorlatot. Fogta az asztalon levő székeket és pakolta le. Mondta is, hogy mehetsz anya dolgozni ha akarsz hamarabb. 😊 
Hát majd kíváncsi leszek holnap a hétvége után mennyire lesz hétfői hangulatban.
Beszélgettem péntek délután E.nénivel, az első héten nagyon aktív volt Marci, de a második héten belassult. Gondolom azért az is közrejátszott, hogy elég náthás lett. Új környezet,  új bacik... tolom a c.vitamint beléjük hátha gyorsan jobban lesznek. Na de szerencsére E.néni nem vette zokon ezt a belassulást, csak kicsit ösztönözni kell rá hogy többet jelentkezzen.

Aztán még itt van a legkeményebb dió... Zsuzsanna... aki idén érettségizik... voltam a szülői értekezletén. Nagy reményekkel mentem, feltételeztem, hogy kapok egy rakás információt szalagavató, érettségi, ballagás témakörben... hát igazán nem lettem okosabb. Semmi sincs eldöntve, senki nem tud semmit. 
Hááát így nem lesz egyszerű...

Majdcsak belerázódunk  mindannyian. De az őszi szünetet nagyon várom... kértem szabit, remélem kapok is..., jó lenne kicsit együtt lógni 😊

2017. szeptember 5., kedd

Iskolás... mégis izgulós

Péntek: első nap az iskolában.  Időben sikerült indulni, bár ezért egy lyukas garast sem adtam volna.
Még egy első nap az iskola felé fényképre is maradt idő.

Zozi: Bár mint egy teherhordó szamár úgy megyünk az iskolába, mégsem lehet Zozit az osztályhoz kísérni. Nem baaj, mondja és már nem is velünk akar foglalkozni. Még váltottam néhány szót az ügyeletes tanító nénivel aki szerencsémre pont az "ebédcsekkes" tanító néni. 
Aztán egy kapuval odébb sétáltunk Marcival.

Marci: Isten hozott az első osztályban felírat fogadott minket. Mi voltunk az elsők. Nem véletlen,  pont így szerettem volna.  Így Marci kiválaszthatta a legszimpatikusabb padot magának.

Első kérdés: - Anya mi lesz ebben a jó buli?
Hááát ööö... jóóó lesz, hidd el...

Választottunk kosarat is, ebben vannak a tankönyvek és egyéb apró vicik-vackok.
Felakasztottuk a kéztörlőt a mosdóban, helyére tettük a táskát. Na kb ekkorra telt meg az osztály gyerekekkel,  szülőkkel, nagyszülőkkel. (Még mindig nem fér a fejembe... ok, hogy elsös de minek kíséri a két szülő plusz nagymama...)
Na kb ekkorra fogyott el Marci lendülete...
Görbült a szája, könnyes lett a szeme... és kész... Hiányozni fogsz anyaaa...
Ugyanmáár hát itt vagyok pár lépésre. Ha kinézel az ablakon nézd csak odalátsz a dolgozómra...  de hiába volt itt szép szó, a könnyek nem fogytak el...
E.néni gyors búcsúra kérte a kedves szülőket.  D.néni meg-megölelte a pityergőket.
Fél 2-kor lehetett menni értük. És egy boldog csacsogó vigyori Marcit találtam az 1.c-ben. Olyan jó volt!

Repültünk Zoziért. Aztán meg a zeneiskolába.  Egész jó órabeosztást sikerült kifogni illetve megbeszélni. Hétfőn 15-15:45-ig szolfézs. Ott megvárja amíg odaérünk Marcival. Kedden 17-17:30 citera. Csütörtökön 15-15:45 szolfézs,  16-16:30 citera.  Így csak egy nap kell visszavinni. Szuper. Maradhatna így...

A hétvégén aztán minden volt... szombaton pestre mentünk az űrhajós kiállításra a Millenárisba.  Ez nagyon klassz volt. Csak piszokdrága...  Szept. 11-ig tart még ha esetleg valakit érdekel.

Aztán mire hazaértünk belecsöppentünk egy nagy... egy óriási családi gubancba...  hát igazán nem a blogra való a téma, de az elkövetkező jó pár hétre-hónapra ad gondolkodni valót...  ez természetesen az egész maradék hétvége hangulatát megalapozta. Pedig jaj de jó lett volna kicsit magunkban lenni, kicsit hangolódni.

Vasárnap becsomagoltuk a tankönyveket. Bekészítettük a maradék cuccot. Tornát, úszást, technika dobozt.
Aztán jött az este... Marci egyre kedvetlenebb... lefekvés előtt el is tört a mécses... -Mi a baj kérdem. -Nem akarok holnap iskolába menni... jön a válasz. 
Miért? Hát sokára kibökte, hoģy őneki nincs még barátja... Ó kicsi szívem.... nagyon fájt a lelkem. Beszélgettünk összebújva, kicsit megnyugodva feküdt le aludni.
Reggel már sírva ébredt.  Nagyon nehezen vígasztalódott meg.
Zozit ismét a suli udvaráig kísértük.
Ahogy beléptünk a terembe Marci máris pityeregni kezdett. De kicsit könnyebben, hamarabb abbahagyta a sírást. 
Délután megint csak csacsogott, tök jó kedve volt. 
Ma pedig tényleg csak két könnycseppet morzsolt el. Hát majdcsak jobb lesz végre...

2017. augusztus 30., szerda

Iskola előtti izgulós...

Szeretem PopiAnyu gondolatébresztő posztjait. Nagyon jól -szinte, mintha ismerne- megfogalmazza az én paráimat is.

Vagyis: -Igen, félek tőle, hogy Marci majd begörcsöl és nem tud, később már nem is akar feloldódni. Hogy emiatt majd nemhogy nem jelentkezik, hanem meg sem szólal.  Ebből szeretném, hogy nem azt a következtetést vonnák le, hogy nem okos. Mert igenis az. Nagyon. Erre nagyon jó példa volt egy vásárlás 3800-at fizettem 10ezressel.  5000-ig visszaadott az eladó és tréfálkozva kérdezte a fiúkat, hogy mennyi jár még vissza.  Marci kapásból rávágta,  hogy 5000.  Viszont ott a zeneiskolából a példa, hogy elég volt azt a szót meghallania felmérés és kész volt, teljesen leblokkolt.
Hát nem tudom. Azért abban bízom, hogy  a tanítók pont azért tanítók, hogy tudják ezt majd kezelni. ..

-Másik parám, hogy nem fog szeretni járni... Bár beszélgettünk róla nagyon sokat, de érzem azt a bizonytalanságot a hangjában. Nem szeretném sírva ott hagyni, mint az óvodában. Megbeszéltük a napirendet már sokszor. Remélem lesz kihez bújnia ha szomorú... (bakker mindjárt bőgök)

- Harmadik parám nekem is, hogy elhagy dolgokat. Bár szerencsére ők nem nagyon mozognak. Az elsősök teljesen külön álló épületben vannak, ott van az iskola ebédlője is.  Csak úszásra mennek át a nagy iskolába. Így hátha lesz rá esély, hogy megtaláljuk a széthagyott dolgokat.
Zozinál sem volt elveszett cucc, egy vadi új pólóját hagyta el még ősszel, de suli utolsó napjaiban megtalálták azt is 😊
Most van egy kinőtt új pólója...

Édes volt Zozi,  épp ma említette, hogy majd amikor mennek ebédelni, hátha találkozik Marcival az udvaron. És milyen jó lesz majd látni  ❤

Szóval valami ilyenek járnak az eszemben  ... már nem mostantól, de így egy nappal az évnyitó előtt...

Apropó... a holnapi évnyitó nagyon-nagyon izgalmas lesz. Ugyanis a mi iskolánk karöltve a gimnáziummal tartja a naaagy naaagy
Nemzeti Tanévnyitót. A DunaTv élőben közvetíti illetve az M1-en is lesznek róla bejelentkezések. Nagy lázban van mindenki...
Csak az első osztályosok szülei -vagyis mi is- mehetnek be a templomba. Fent a karzaton leszünk. Zoziék oldalt az első sorban, Marciékat nem tudom,  ha tartják a hagyományt akkor az Úr asztala előtt az első 4 sorban.
(Valaki felvehetné... ) Bár gondolom az iskolának csak lesz egy felvétele... 😊

Szóval készülődünk... zsibonganak mindenféle gondolatok a fejemben... talán azért is jó, hogy írtam róla, hátha így könnyebb elengedni. ...és huss rossz gondolatok, csakis jók és boldogak, mert csak a jót szeretném bevonzani.

2017. augusztus 28., hétfő

Nevessünk is - MaiMarci

Minden este fürdéskor csekkolják a súlyukat. Miután szinte grammra egyformák, állandó versenyben vannak ki épp mennyi, ki épp mennyit fogyott vagy hízott.
Marci ma: - Én először megmérem magam utána megyek pisilni annyival is nehezebb vagyok...  😀

2017. augusztus 24., csütörtök

Beíratkoztunk a zeneiskolába Marcival...

Igenám... de hogy...

Ostoba szőke... hetek óta olvasom a zeneiskola fb oldalán,  hogy beíratkozás ekkor... akkor... PÓTbeíratkozás aug.23, 24.  Jól van... legyintek gondolatban... Zozit már nem kell...

Erre tegnap csörög a telefonom.  M.A. néni, hogy azt látja ugyan,  hogy jeleztem az iskolai beíratáskor, hogy szeretném ha Marci zeneiskolás lenne, de el kellene vinni egy felméréssel egybekötött beíratkozásra.  Nagyon csúnyákat gondoltam magamról. Fogalmam sincs hogy esett ez ki, de a lényeg, hogy legalább ők figyelnek...

Így aztán délután tekertem mint félőrült haza, tuti világcsúcsot döntöttem. Amíg a fiúk készülődtek vázoltam Marcinak mi vár rá. Kicsit énekelni kell, meg ritmust tapsolni, dallamot visszaénekelni. Hát nem volt túl lelkes. Alig találtunk hirtelen egy dalt amit elénekelt. Mert úgy kb tízre azt mondta, hogy ő azt nem is ismeri, na azt aztán biztosan nem énelki el...  Én meg attól pánikoltam, hogy valami extra ökörséggel áll elő... valami most divatos Majkával vagy Hooligans-szel...

Na jókat bohóckodtunk útközben. Persze rohanva, mert erre az egészre volt kb 50 percünk.  Senki sem volt amikor odaértünk, mehettünk is be. Közben találkoztunk a zeneovis Cs. nénivel. Volt nagy örömködés.

Bemehettünk Zozival mi is.   A. néni rögtön azzal kezdte, hogy akkor kezdjük a felméréssel. 
Rossz kezdés volt. Mert maga a szó, hogy felmérés olyan szinten stresszelte Marcit, hogy sírva is fakadt.   Persze egy perc alatt összeszedte magát, de nagyon látszott rajta, hogy begörcsölt. Nem is akart énekelni.  Gondolom A.néni kapcsolt, mondta, hogy nem baj, majd énekel Marci szeptemberben a suliban. Végül ügyesen tapsolt, később énekelt is, de a java ezután következett...

Amíg töltöttem a papirokat szóba jött egy és más.  Számítógép és hasonlók. Na ebből egyenesen a következő dolog, mesélték a fiúk, hogy szoktak zenét hallgatni a youtube-on. Na mit is?  Hááát mostanában Despaccitót... (leírni sem tudom) ... Legjobban annak is a rendőrös paródiáját... Tetszik ismerni? Neeeem?  ...éééésssss már énekelték is... az elsőtől az utolsó szóig...

Szóval bemutatkoztunk... beíratkoztunk...

Így lett Marci a Zenei előképző 1.  oszlopos tagja.

2017. augusztus 21., hétfő

Jut eszembe...

...a nyaralásról még nem is írtam... pedig már majdnem két hete itthon vagyunk...
Szóval, Zozi szülinapján indultunk útnak. Szokásos Balaton északi part volt a cél. A szállás változott ugyan,  mert bár januárban szerettünk volna foglalni a megszokott füredi AAA-ba, már sajnos nem volt hely. 
Végülis Csopakon kerestünk és találtunk egy vendégházat. Mondván úgyis oda járunk strandra. Más volt. Az biztos, hogy rengeteg üzemanyagot spóroltunk így meg, mert kb 10-15 perces séta volt a strand és a ház közti távolság.  Tágas is volt, tiszta is volt,  kényelmes is.  Persze itt következik a de. Voltak szokatlan és zavaró dolgok, ami miatt ha lehet inkább a füredi lakást választanám. Félreértés ne essék,  nagyon jó volt,  a célnak tökéletesen megfelelt viszont ha egy rossz idő miatt beszorultunk volna akkor bizony nem lett volna jó.
Na de az időpont választás tökéletes volt,  mert akkor volt a nyár legforróbb hete. Sőt már-már attól tartottam, hogy nem tudunk sehova menni kirándulni, mert akkora a forróság...
Végül persze ez is megoldódott, az utolsó napokban kaptunk két olyan napot amikor nem gyulladt ránk a ruha. 
Szóval a program így nézett ki: strand,  strand, strand, strand, fél nap pihi este strand, látogatás Ausztriába MarciKeresztAnyuhoz, Tihany, strand, Tapolca, strand, haza. Ja meg valamikor voltuk Füreden is...
A látogatás remek volt. A fiúk rögtön bandázni kezdtek, illetve szerintem ott folytatták ahol legutóbb abbahagyták.
Mivel mindhárman nyári gyerekek, Evelin egy tortával is meglepte őket. Szuper volt a három fiú és a három gyertya egymás mellett. Alig tudtunk haza indulni...
Másnap Tihanyban voltunk.  Aznapra mondták az időjósok a hűvösebb, csapadékosabb időt. Hááát nem jött be... bár nem ezer ágra sütött a nap csak olyan hétszázra...  Terveztük megnézni a külső tó környékét, de végül rövidítettünk a sétán, csak a Belső-tavat jártuk körbe. Mi is láttunk ürgéket csak mi másképp,  mint Beáék.  Pont aznap tettek ki rengeteg ketrecet befogni jó néhány példányt. Valahova... -mondták pedig hova-... akarnak telepíteni belőlük mert itt már nagyon sok van. 
A séta után fel akartunk menni az Apátsághoz, de feladtuk. Mintha az összes ember azt akarta volna látni... Így aztán megfordultunk és irány haza...
A következő nagy kirándulás Tapolca volt.  Mégpedig a Tavasbarlang. Ez is régi álom volt.  Na de ha valaki ide akar jönni,  váltson előre a neten jegyet. Kb 10 után értünk oda, kb egy óra sorbanállás után a 14:40-es csoportba kaptunk jegyet. Addig megnéztük Tapolca belvárosát, játszótereztünk, sétáltunk. A barlang nagyon szép. Izgalmas a csónakázás is. Pláne, hogy Zoli evezett, én meg hátul kapaszkodtam és folyamatosan attól féltem mikor borulunk a vízbe. Hát tény, hogy nem vagyok egy vizitündér. Na meg legalább rájöttem,  miért hívják a csónakot lélekvesztőnek.  Nem volt vészhelyzet persze egy pillanatig sem, mégis a képen amit egy automata készít útközben,  látszik három vigyorgó fiú és én, aki rémülten két kézzel kapaszkodik   (nem ezt nem mutatom meg)
Ennek ellenére nagyon-nagyon jó élmény volt,  bármikor visszamennék.
Jó kis nyaralás volt. A víz nagyon meleg volt már,  rengeteg ember volt mindenütt, de együtt lenni jó. Nagyon-nagyon jó.

2017. augusztus 16., szerda

7 éves lett MiMarcink...

Drága kicsi Kincsem...
Milyen is Ő?

Hát semmit sem veszített szeretetbombaságából. Bújós cicamica. Puszikirály.  Hihetetlen mennyire tud szeretni. Arcán a gödröcskéivel mindenkit elbűvöl.

Ő a bölcs. Csak rá jellemző homlokráncolással mesél vagy vesz tudomásul dolgokat. Nagyon jó meglátással rendelkezik. Okosan érvel ha szükséges. 

Ugyanakkor szeleburdi kisvadóc. Rohan rohan ész nélkül,  olykor persze koppan. 

Hatalmasakat tud nevetni a vicces dolgokon, illetve saját maga által kreált poénokon.

Szinte mindenkit palira vesz... bármit képes bemesélni bárkinek.

Mindemellett roppant simulékony, kedveskedő kisember. Figyelmes. Lesi azt, hogy mivel okozhat örömet. Millió meglepetést készít. Általában valami autóval kapcsolatos rajzot vagy képet.
Mindig van ügyeletes kedvenc. Ez gyakran változik azért... hol limuzin, tűzoltó, autómosó, kukásautó,  autószállító, trabant, BMV, most épp ferrári.   Egy biztos:  a kutya. Az az örök kedvenc.

Nagyon-nagyon érzékeny... már-már mimóza. Nagyon könnyen elpityeredik. Ugyanakkor jól tűri, ha egy játékban nem ő a győztes.
Stresszes eléggé... ezt a szorongást nem sikerült még oldani. Olykor jobb, de vannak visszaesések.

Várja az iskolát. Az új barátokat.  Könnyen barátkozik ha úgy érzi elfogadják. Szinte mindenkivel szót ért.

Nem verekszik mással csak Zozóval... ő legalább annyira példakép, mint amennyire rivális. De imádja, nagyon felnéz rá, ha azt látja tanulhat tőle.

Remélem jól látom, hogy könnyen tanul. Szinte minden tudását (olvasás, írás) magától tanulta meg. 

Ha neki tetsző dolog van akkor roppant érdeklődő, olyankor az információkat szivacsként szívja magába.
Szuper a hosszú távú memóriája, olyan dolgokat emleget ami évekkel ezelőtt történt. 

De mindegy is meddig ragozom milyen Ő...
Ő egy fantasztikus kisgyerek, akit nagyon-nagyon szeretünk.
És nem mellesleg ma van a születésnapja. A HETEDIK.

ISTEN ÉLTESSEN NAGYON SOKÁIG MARCIKÁM!
Egy kincs vagy nekünk Te! Szeretlek!

2017. augusztus 13., vasárnap

Talált kincsek avagy levél nekem

Két napja pakolunk a gyerekek szobájában.  Ruhákat selejtezünk, fiókokat ürítünk az elmúlt tanév összegyűjtögetett lomjaival együtt. Kezembe akad egy nekem címzett boríték. Olyan Zozi féle összeeszkábált, ragasztott, csoda. El szoktam tenni ezeket a kincseket, mert később olyan szivet melengető olvasni.

A borítékon ez áll:  " A szeretet mindig veled van"  valamint: "Gyógyulj meg, én hiszek benned!"
Hmhm... óóó cuki-muki kisfiam... olvadoztam. (Bár ezt a gyógyulj meg szöveget nem tudtam hova tenni, mert jóideje nem voltam beteg...)

Na lássuk a levelet: "Kedves Anya! Sajnálom, hogy beteg vagy, de csütörtökön nem tableteztünk, pénteken  se tableteztünk. Szombaton nem annyira érdemeltük meg. Vasárnap felhúztam a redőnyt, az ágyneműt elraktam. Zozó" 

Szóval miután a levelet az íróasztal fiókjában találtam, így arra jutottam, hogy valószínű vasárnapra vagy meggyógyultam vagy tabletezhettek...
😀

2017. július 30., vasárnap

9 éves ...

Holnap lesz 9 éve...


Hogy is volt?
9 éve ilyenkor  már nem találtam a helyem. Nem fájt olyan nagyon csak olyan sehol nem jó érzés volt.  Ültem a nagy labdámon, a konyhában a széken, feküdtem az ágyon, végül a legkényelmesebbnek a leendő babaszobában elhelyezett jókora fotel bizonyult.  Olyannyira,  hogy szinte az egész éjszakát ott töltöttem mérsékelt fájásokkal.
Hajnalban aztán mintha nedvesnek éreztem volna a bugyimat. Nem voltam egyáltalán biztos benne,  csupán sejtettem, hogy szivárog a magzatvíz. 
Reggel 7-kor pedig ígyis-úgyis jelenésem volt a dokibácsinál, mert már 4 nappal túlléptük a kiírás dátumát. 
Még jócskán vigyorogva indultunk útnak, majd csekkoltunk be a kórházban.  Még az is benne volt a pakliban,  hogy haza leszek küldve. Micsoda naív gondolat  😀
Dokibá megerősítette, hogy igen a magzatvíz csordogál szép lassan.  Méhszáj alig nyitott... Fájás szinte semmi.  Nem baj,  itt ma gyerek lesz. Kaptam valami zselét amitől tágulni kellett volna.  Na persze 😊  Közben kúp (itt nincs beöntés) meg séta.  Eltelt vagy másfél óra, semmi... még a fájások sem voltak kibírhatatlanok. Közben a  szomszéd szülőszobában született egy kisfiú...   úgy kb fél óra alatt...
Dokibácsi úgy gondolta valami hatásosabb dolgot ad. Hát jött az oxi... vele együtt a fájások. Nagyon... már nem mosolyogtam.  Néha megvizsgált valaki hogy állunk, de nem haladt túl gyorsan a dolog. Nagyon bekorlátozta a mozgást az infúzió... labdán ültem egy pár órát... ráborulva az ágyra volt a legkibírhatóbb. Apácska nézte a görbéket, masszírozta a derekam, szóval tartott.  Közben az egyik fájás közben burkot repesztettek, hátha felgyorsulnak a dolgok. Na kb én itt éreztem azt, hogy már maradnék az oldalamon fekve. És kb itt veszítettem el az időérzékemet. Zoli szerint kb egy óra telt el így, hogy nem szóltam semmit csak voltam.  Nem reagáltam semmire. És még mindig nem jártunk csak 3-4 ujjnyinál... Aztán valami történt.  Jött Dokibácsi és mondta,  hogy ki kell venni mostmár ezt a babát. Sajnos valószínűleg egy pár évvel azelőtti méhszáj műtét hegesedése miatt nem fogom tudni megszülni természetes úton Zozit.
Jött egy fiúcska és áttett a kocsira. Kellemesen hűvösnek éreztem a műtőt. Pikk-pakk gerincen szúrtak. Némi hideg érzés, itt-ott rángatás, jókora hányinger és egyszer csak hangos bömbölés. 2008. július 31. csütörtök. 16 óra 47 és hatalmas kisfiú -mondta a szülésznő.  Odadugták a fejemhez egy puszira és vitték mérni, vizsgálni, fürdetni. Oda végig kísérte az újdonsült Apuka. Tényleg nagy baba volt.  3840 gramm és 56 cm.
Engem gyorsan összeraktak, férceltek, majd jött a kétórás megfigyelés. Ott kaptam meg Zozit egy kicsit. Szoptatással is próbálkoztunk, legalábbis úgy csináltuk mintha tudnánk hogy kell  ☺ Később elvitték Zozit,  mert ő fázott, én meg remegtem nagyon az érzéstelenítés miatt. Na meg rettentően fáradt voltam. 
Ennek ellenére valamikor éjfélkor tudtam csak elaludni.

Hát így született meg...
...most meg 9 éves...

Nagyon boldog születésnapot kívánok drága kisfiam!  Egy csoda vagy! A mi első csodánk!