Tündérkert

Csak így hívom. Évek óta épül-szépül. Ez a csodavilág alig pár kilométerre van tőlünk. Két város közt a főúton egy falu szélén.  Valamikor sok évvel ezelőtt álltunk meg -még Zsuzsi kicsi volt -,  hogy megnézzük, ne csak elsuhanjunk mellette.  De ezt látni kell,  szinte érezni a csodát.
Most a kicsiknek is megmutattuk közelről.  Imádták.

"Minden évben több mint háromszázezer égővel díszíti fel a kertjét dr. Évin Sándor nyársapáti állatorvos, akinek az otthonát nap mint nap rengetegen megcsodálják.

A monumentális karácsonyi díszkivilágítás a férfi otthona előtti park teljes növényzetét érinti. A fák ágain óriási fényfüzérek ragyognak, a bokrok szivárványszínben pompáznak, a kapukat pedig hatalmas hullócsillagok ékesítik.

A kert esti díszkivilágításban. A horribilis villanyszámlát egy alapítvány és az önkormányzat állja

– A díszkivilágítás ebben a formájában 2000 óta létezik. Korábban is volt, de jóval kisebb méretű. Amikor ide költöztünk a családdal, rögtön elkezdtünk parkosítani, és karácsonykor a gyerekek mindig újabb és újabb dí­sze­ket szerettek volna – me­sélte lapunknak az állatorvos, akinek há­rom fia közben felnőtt, de az ünnepi világítás évről évre újra felkerül.

A 441-es út mellett található karácsonyi fénykavalkád mellett sokan az ünnepek előtti rohanást megszakítva leparkolják járművüket, és a rideg időjárás ellenére közelebbről is szemügyre veszik az ünneplőbe öltöztetett parkot."
(borsonline)

Békés, boldog karácsonyt mindenkinek

A házak ablakában távoli fények
Átölelik hóarcát a didergő télnek.
Csillagszóró szórja nevető sugarát,
Szikrázik tőle a kristályos jégvirág.

Fenyőkből árad a reménység illata,
Bútok és gondotok ne legyen már soha!Mézízű üzenet az ünnepi kalácson:
Szép legyen, jó legyen az idei karácsony!

(Simon Ágnes: Karácsonyi képeslap)

Karácsonyi vásárban Győr

Na, majdcsak utolérem már magamat :-)
Végülis majdnem egy hetes a történet...

Az úúúgy volt...  nem szeretem a telet...a hideget...a sok ruhát...de főleg a szürkeségét, korai estéket...meg úgy egyébként sem. Ráadásul mostanában szinte semmi jó nem történt.  Ugyanazokat a köröket futottam hetek óta. Óvoda,  suli, munka,  óvoda, suli, munka.  Úgy éreztem belefulladok ebbe a háromszögbe. Mondtam Zolinak, hogy valahova menjünk el,  mert ez így szörnyű.  Kitalálta, hogy menjünk el vasárnap Győrbe, karácsonyi vásárba. Ott lakik egy kollégája, ezer éve nem találkoztunk,  itt a lehetőség.  Tehát útirány meg volt. 
Kicsit neccessé vált ugyan a dolog,  mert itt a városban szinte minden második ember beteg, valami hányós vírus egyeli a népet.  Bár a kicsik és apukájuk szerintem még rögtön a legelején túl voltak rajta.  Hát mikor máskor sikerül nekem belemászni... szombaton este... Amikor hajnali 3-kor még a legkisebb helységben a túlélésért küzdöttem, nem voltam benne biztos, hogy utazni fogunk.  6-kor ébresztő volt...
A reggeli kávémat ugyan nem sikerült meginnom, de éreztem, hogy jobb lesz, a nehezén túl vagyok.

Kicsit izgalmas volt az autópályáig az utunk, mert jégpáncél borította az aszfaltot. Ez volt a második pont, hogy nem kellene mennünk.  De félre félelem,  hajrá csavargás.
Ééés nem bántuk meg.  Fantasztikus nap, csodálatos emberekkel.  Nagyon nagyon nagyon jó volt.  A vásár gyönyörű,  hatalmas. Igazi mesevilág. És még a gyerekek is demoüzemmódba kapcsoltak. Nem veszekedtek,  nem nyűglődtek. Nagyon jól elvoltak.

Ráadásul egy igazi különleges eseményre csöppentünk.  Akkor érkeztek meg az új harangok Győrbe Rómából.

"A hét harangból álló együttes először december 24-én, az éjféli szentmise előtt szólal meg a bencés templomban.

Az idén 375 éves Loyolai Szent Ignác bencés templom eredeti négy harangját az első világháborúban lefoglalták és beolvasztották.

A hat új harangot a győri önkormányzat, helyi vállalkozások, a bencés perjelség és győri polgárok adománya révén 37 millió forintból, az 1599-ben alapított innsbrucki Grassmayr Harangöntödében öntötték újra, méretüket és eredeti hangképüket a fennmaradt harangszék, nyelvek és jármok méretei, valamint levéltári források alapján rekonstruálták.

A harangokat Ferenc pápa december 7-én Rómában megáldotta. Az összesen hét harangból álló együttes először december 24-én, az éjféli szentmise előtt szólal meg."

(MTI/Blog21)

Nos az egyik harang beemelésének voltunk mi szemtanúi. Csodálatosan felemelő élmény volt.  Tátott szájjal,  lélegzet-visszafojtva lestük.

Szívesen bóklásztunk volna még az óvárosban, ...ha nem lett volna ennyire hideg, ...ha nem lett volna vasárnap délután, de megbeszéltük, hogy valamikor visszajövünk több napra.
Óóó de jól feltöltött lelkileg ez a kiruccanás.

Zozi SuliKarácsony

Neeem,  ez nem maradt el.
De azért itt is volt némi bosszúság... Vagy lehet már én vagyok túl fáradt,  túl hisztis...  A konkrét problémám az, hogy én nagyon,  de nagyon szeretnék az összes ovis-sulis bemutatón, nyílt órán, előadáson részt venni.... De gyanítom az iskolába-óvodába az én gyerekeimen kívül egyik gyereknek sem dolgoznak a szülei... Vagy csak délig...  Mi a csudáért kell egy karácsonyi ünnepséget fél 3-ra hirdetni?!  Na mindegy,  eljöttem 2 órával hamarabb (amit később persze le kell dolgozni)... és itt a dühös rész: pontosan fél 3 előtt 5 perccel az iskolában voltam,  ahol nemes egyszerűséggel közölték,  hogy majd csak 3 után kezdünk,  mert nem tudunk hamarabb az ebédlőbe bemenni... Hát köszi...  Persze majdnem 4 volt,  mire átért az osztály. 

Na de félre harag, karácsony van vagy mi...

A gyerekek előadtak egy népi játékot, amivel az utolsó nap szerepelnek az iskolai nagy karácsonyi ünnepségen. Itt-ott kicsit hiányos volt a banda, mert néhány gyerek beteg volt.  Nem is voltak beöltözve, de ettől még jól átjött a Betlehemi hangulat.
Zozi szólót énekelt. Ezen jól meglepődtem,  mert előző nap még azt mondta, nem tanultak sem verset, sem éneket. Bár lehet meglepinek szánta. Sikerült :-)
Volt még kézműveskedés. Lehetett arany csillagot vágni, angyaldíszt készíteni,  üvegből mécsestartót díszíteni, mécseseket dekorálni, sütöttek mézeskalácsot (ezért volt az ebédlőben tartva)
A hangulat jó volt nagyon,  valamilyen szinten egy kötetlen buli volt az egész.  Szokatlan volt,  hogy nem műsort adtak a gyerekek,  így aztán nem volt könnyes meghatódás. De ha jól belegondolok, annyira nem is hiányzott. A gyerekek édesek voltak,  közvetlenek, nyíltak,  vihogó minikamaszok.

Karácsonyi ovis délután Marcival...

...hát ez elmaradt...

Egy hete lett volna az ovis karácsonyi munkadélután.  Nagyon készültek a nagyok, műsort próbáltak minden nap.  Aztán amikor hétfőn Apa szabin volt és vitte Marcit, meg az ünneplős szép ruhát,  szólt neki az óvónéni,  hogy bizonytalan meg lesz-e tartva, mert a szereplők 70%-a hiányzik...
Később,  úgy dél körül ezt telefonon is megerősítették.
Sajnálom...  Nagyon készült Marci.  Jó hosszú -számomra tök ismeretlen- verset kapott. Még a neten sem találtuk meg.  De szépen elmondta nekem itthon. 
Jó lett volna látni. 

Csak nézem Őket...

...és boldog vagyok.
Ez a bulihangulat fogadott egyik délután. 
Imádom!

Süssünk...

...mézest...

Általában advent végén készül nálunk a karácsonyi mézeskalács.  Nagyon nagyon szeretjük, így aztán nagyobb mennyiségben készítjük.
Na most ez az idén 2,5 kiló lisztből és a többi hozzávalókból...  Brutális mennyiség...
Már akkor sejtettem amikor kimértem a hozzávalókat,  hogy nem lesz könnyű menet.
De volt két kis kuktám, akik ügyesen segítettek.  Az elején mindketten nagyon lelkesek voltak.  Nekem csupán annyi dolgom volt, hogy kinyújtsam a tésztát,  és a sütőbe tegyem majd kivegyem a tepsit. Kb 1 óra múlva Zozit elcsábította valami szuper izgalmas mese. Marci viszont csak annyi időre hagyott magamra amíg fürödtek.  Még pizsiben is visszakuncsorogta magát,  hogy szurkálhassa a formákat.  Viszont így szuper volt. Kb fél 4 körül kezdtünk neki és pontosan 8-kor vettem ki az utolsó tepsivel. Marci legnagyobb bánata az volt,  hogy így ő nem festheti a mintákat. 
Azt altatás után késő éjszakáig csináltam. 
Hálás köszönet a fiúknak a sok segítségért. Nem hittem volna,  hogy ilyen szuperül össze tudunk dolgozni. Szerintem nélkülük még mindig sütném :-)

Miki Miki mikulás... képekben...

Időhiány miatt inkább csak címszavakban:

-Komoly leszállópálya építés
-Titkos érkezés
-Mikulás levele olvasás (jó apróbetűs volt)
-Boldogság, csillogó szemek
-RénszarvasMarci
-Láva készítés
-Csoki csoki csoki.
....és mééég nincs vége...
-

Zoziiiiii....!!!!!! :-D

Ma, mintha két zsák bolhát hurcoltam volna magammal olyan csintalan volt mindkét fiú.
Nem kimondottan rosszak, csak olyan zizegősek. Pedig sok a hétfői program,  későn végzünk,  így szinte percre ki van számolva mikor hol kell épp lennünk.  Épp végeztünk az optikában, megrendeltük Marci új szemüvegét,  de még volt kb 10 percünk bevásárolni zeneiskola előtt. Cikáztunk a városban ide-oda.
Olyan beszólást kaptam Zozitól,  hogy a meglepetéstől (utána meg a röhögéstől) majdnem satuféket nyomtam menet közben.  Tud ez a gyerek..   Vág az esze...

A: -Még beugrunk a boltba, de kérlek szépen benneteket jól viselkedjetek.
Z. M: (kelletlenül) -Jóóóó.
A: -Akkor olyanok legyetek,  mint egy álom!! Rendben??
Z: -Anyaaa, milyen álom? Jó álom? Vagy rémálom?

Versenyes

Hát,  nem lehet mindig mindent megnyerni. Most ezen a versenyen nem ért el helyezést Zozi. 
Egy emléklapot és egy mézeskalács gyertyatartót kapott.
Sajnos nem tudtam ott lenni vele.  Nem kaptam szabit. Így Zolival mentek,  de egész nap folyamatosan jöttek-mentek az sms-ek, mikor mi történik.  Lélekben ott voltam velük.
Nagyon sokan voltak.  Zozi korcsoportjában 30 résztvevő volt,  ráadásul az utolsó előtti sorszámot húzta. Biztosan nagyon nehéz egy ekkora gyereknek végigizgulnia az egész versenyt, lelkileg nagyon megterhelő. De szépen elmondta és ez a lényeg.

Nekem akkor is Ő a győztes.  Ha lesz kedve jövőre megint megpróbálja.

Szurkolást kérünk...

Holnap Zozi versenyen indul.  Református általános iskolák országos szavalóversenyén.
Kicsit izgulunk. Na jó... Nagyon...
Úgyhogy azthiszem minden ima, áldás,  rágondolás jól jön.
Köszönjük előre is.

Az én nem rajzoló gyerekem...

Vagyis Marci.
Nagyon-nagyon sokáig nem vett ceruzát a kezébe Marci. Olyannyira nem,  hogy amikor ovis lett még csupán firkarajzai voltak.
Ezért meg is lepődtem,  amikor középső csoportban az egyik könyvvásáron egy labirintusos könyvet kért. 101 feladat volt benne.  Szentül állította, hogy minden labirintuson végigmegy. Persze, hogy megvettem neki. Nem tudok könyvre nemet mondani.  Tényleg meg is csinálta, úgy kb egy-másfél hét alatt. 
Talán ez a pont volt az,  amikor már rá lehetett venni,  néhány rajzra.
Aztán jöttek sorba a foglalkoztató füzetek.  Nagyon szereti őket. Büszke, hogy sikerülnek a feladatok. Nagyon jót tesz az önbizalmának.
Most tanév elején úgy kb a második héten kicsit visszaesett a rajzolás.  Meseillusztációt kellett volna rajzolni az oviban...  Egy tündérmeséről... Sajnos az én ostobaságom, de Marci nem tudta mi az a tündér...  Mert ugyan mesélünk mi itthon,  de miről... Verdákról, kukásautóról,  szoktak kérni a vidám mesékből, olvasunk állatos könyvet és nagy kedvenc az APG. De a tündér...  kimaradt...
Végül meg is makacsolta magát,  nem rajzolt. 
Hát kellett egy hónap, hogy újra rajzolni kezdjen. Az állandó téma persze a rendőr-, a tűzoltó- és a mentőautó. Na ezek bármilyen variációja előfordult már.  Minden nap hoz egy rajzocskát haza az oviból.  De a hatalmas változás, hogy már más témája is van.  Egyre jobban kitölti a lapot és csupa csupa színes csodák születnek. 
Volt már ház medencével, virágokkal felhővel, nappal. Volt hajó a kikötőben.  Meg sok más. 
Most a héten Anyunál volt,  mert beteg megint. Minden nap alkotott valami csodát.
Ma viszont olyat rajzolt amit még sohasem.  Zsiráfot. Az idomár pórázon vezeti, hogy ne szökjön el. Van rajta pálmafa, medence és egy ház is, ami nem rendes ház, hanem az a játék házikó.
Szóval szerintem saját magához képest,  nagyon jó. 
Ez a rajz is felkerült a gyerekszoba ajtajára. (APG után szabadon)  :-)

Szemészeti kontroll Marcival

Október közepén kellett volna menni Marcival a szemorvoshoz. Sajnos le kellett mondani, mert épp az aktuális hasmenős-hányós vírusával küzdöttünk.  Így aztán mára volt időpontunk. 
Sok ez+az volt mostanában... Nem is emlékeztem rá pontosan, hogy hány órát beszéltünk meg,  ezért aztán olyan saccperkábé indultunk. Jó volt a megérzés, nem kellett sokat várni. 

Sajnos nem tudta Marci végigolvasni a táblát... Visszaromlott a szeme 90%-ra. Ez persze nem akkora katasztrófa,  mert alapból örültünk volna ennek is, (na meg ugye 60%-ról indultunk) de tudja a szeme a 100%-ot is. Ezért péntek délután amikor hazaérünk le kell takarni a jó szemét vasárnap lefekvésig.

Hát nem örülünk nagyon,  pedig tudtuk, hogy ez előfordulhat.  Na de majd ezen is túl leszünk.  Februárban újra kontroll. Aztán majd meglátjuk. 

Garázs a kisautóknak

Maga az ötlet nem saját,  valahol láttam.  Aztán feledésbe merült, majd újra meg újra előbukkant. Közben Apácska gyűjtötte a gurigákat (ezek nem WC papír gurigák, hanem sokkal vastagabb, keményebb spec. guriga) Mikor már jóó sok volt,  a Praktikerben vettünk hozzávalókat és szép lassan összeállt, hogy is fog kinézni. Apácska fűrészelt, szegelt. Belepróbáltuk a gurigákat,  de kevés volt, így újabb gyűjtögetés. 
A hét elején volt egy nap amikor itthon maradtam,  mert Marci rosszul volt.  (a szokásos hasmenős-hányós vírus)  Nekem meg semmi kedvem nem volt úgy semmihez, így nekiláttam. Éééés igen,  elkészült végre a garázs a kisautóknak. 
Most, hogy itthon voltunk fel is került a falra. Az öröm, hatalmas.  És még vannak "kiadatlan"  üres garázsbeállók.  Összesen 168 kisautó fér bele.   Ha lenne szabad falfelület,  lehetne az eggyel nagyobb méretű autóknak is készíteni...  :-)

Versenyre készül...

Kb egy hete olvastam,  hogy országos levelezőverseny indul olvasásból. Regisztrálni kellett, jött e-mailben egy jelszó, ott kaptunk egy 6 oldalas feladatlapot és egy könyv címét. 
Maga a verseny 4 fordulós, plusz behívják a legjobb 48 versenyzőt egy fő-fő versenyre. Hát ebbe is belevágtunk. (ezen kívül még kettő hasonlóba)
A könyv  Czigány Zoltán: Csoda és Kósza két lóról szól, hihetetlen humoros még nekünk felnőtteknek is.  Zozi időnként hangosan felnevet a poénokon.
Kárára nem válik az biztos. ... És láthatóan élvezi is :-)

Akkor... a Titok :-)

Talán a közeli családtagoknak nem is annyira,  de érdemes megemlíteni.

Amikor Marci még a pocakomban lakott, már tudtuk , hogy az akkori kis ékszedoboz bordó Peugeot-om nem lesz elég nagy a család számára.
Így lecseréltük egy csapatszállítóra, név szerint Ilu-ra, aki az egyszerűség kedvéért a rendszámáról kapta a nevét. Nem volt nehéz megszeretni, kényelmes volt, elfért mindenki, könnyű volt vezetni. De sajnos telt az idő, és hát akkor sem volt fiatal amikor vettük,  kezdett egyre gyakrabban betegeskedni. Próbáltuk becserélni, de nevetségesen keveset kínáltak érte. Egyszer aztán a szerelőnk úgy döntött,  kell neki,  megegyeztünk.

Ezután került a családba Hófehérke,  az Opel.  Aki gyönyörű volt,  csak ámultunk amikor megláttuk. Hatalmas volt és nagyon erős.  De sajnos bosszúságot bosszúságra halmozott... Nagyon sok baj volt vele. Illetve,  velünk volt a baj,  mert nem szabadott volna egy ekkora teljesítményű autót városban használni. Ő száguldásra termett, mi pedig kalitkába zártuk. Persze,  hogy folyton beteg lett. Gyógyítgattuk, szerelgettük. Különlegessége miatt minden alkatrész brutálisan drága volt hozzá. Gyakorlatilag a másfél év alatt,  amit nálunk töltött, egy egész vagyont költöttünk rá.  Nyár végén betelt a pohár.  Még utoljára mindent megcsináltattunk rajta, és kimondtuk, hogy menjen a háztól.  Elég volt.  Így most arra várunk,  hogy valaki beleszeressen. Pillanatnyilag egy kereskedésben várja leendő tulajdonosát.

Nem is a kényelem miatt, -mert szívesen tekertünk bicajjal mindenhova -, de nem tudunk egy autóval létezni. Apa ugyebár dolgozik a sajátjával egész nap.  Változó mikor megy, mikor jön haza.  Ez reggel 5-7 és este 7-8 közt bármelyik időpontban lehetséges.  A gyerekek reggeli "szétszórását" délutáni "összeszedését",  különórát, orvost, egyebeket az esetek 90%-ban nekem kell logisztikázni.  Nem nagy ez a város, de szégyen,  nem szégyen nem esett túl jól,  amikor szakadó esőben iskolatáska,  saját cucc, tornazsák, úszáscucc, de még kicsit be is vásároltunk,  tekertünk haza, de csak addig amíg lepakoltunk és Marcit elhoztuk Mamitól, aztán vissza a zeneiskolába. Vagy épp a város másik végén rendelő fogorvoshoz.
Na nem panaszkodni akartam ezzel,  de kell még egy autó.
Így aztán,  mert eddig is bevált, most is remélem jó lesz, vissza a gyökerekhez. Egy újabb Peugeot lett a kiszemelt.  Lélegzet-visszafojtva vártam a napot amikor végre megnéztük,  és igen,  tetszett amit láttunk.  Két teljes hét kellett hozzá, hogy a papírokat elintézzék, ééés tadammmm, dobpergés, hazahozhattuk végre.  Egy Iluhoz nagyon hasonlító, de nála jóval fiatalabb autó költözött a garázsba.  Még vár rá, némi apróbb szerelési munka,  de a héten már használatba vettük. Imádjuk máris. Pillekönnyű vezetni, elférünk kényelmesen...  És... a gyermekkori szerelmem Peugeot.
Isten hozott,  vigyázz ránk!

Suliváró- újra

Most, hogy így a szeptembert "ellazáskodtam"  -komoly indokom volt rá, de még nem árulom el miért- jelentem, itt vagyok :-)

Egy aktuális, friss, mai hírrel "robbanok" vissza. 

Minden különóra októberben kezdődik (kivéve a Zeneiskola)
Így Marci ma túlesett a tűzkeresztségen, Sulivárós lett. Ezentúl minden szerdán délután iskolás lesz a Drágám.  Ma volt az első óra. Igaz egy megbeszéléssel kezdődött,  három csoportba lettek osztva a gyerekek.  Nyuszi,  süni, katica.
A tanító néniket még nem ismerjük,  de tulajdonképpen mindegy is,  mert minden csoportban mindhárom leendő elsős tanító néni tart majd foglalkozást.
Ez nagyon szimpatikus,  mert valamennyire meg is ismerik egymást a gyerekekkel.  Mi pedig látjuk melyik a legjobb Marci számára.
Várhatóan három osztály fog indulni,  matek-informatika, angol-magyar kéttannyelvű, magyar-német.  Ha bejönne Marcinak a tanító néni,  hajlunk a kéttannyelvű osztályra, mert úgy érzem,  Marci nagyon könnyen tanulja az angolt. Kiscsoportos volt, amikor volt az oviban angol foglalkozás, bár sajnos félbeszakadt, de Marci még ma is tisztán emlékszik az akkor tanultakra. Erre akkor jöttem rá,  amikor nyaralás közben a játszótéren egy kislány angolul kérdezte Marcit, hogy hogy hívják,  és ő szemrebbenés nélkül angolul válaszolt. Pedig soha nem gyakoroltuk.
Persze majd meglátjuk,  még sok idő van a beiratkozásig. Vagy nem is????

Nagyon büszke vagyok Marcira, mert minden stressz nélkül bement az osztályterembe, kiválasztotta a helyét,  és ott volt, részt vett, válaszolt, játszott. Mi meg a folyosón vártuk :-) 

Jaaaj a legkisebb is iskolás lesz....  Felnőnek... 

Vannak még csodák, és csodálatos emberek!

Előzmény: nyaralás közben amikor bobozni voltunk,  kaptunk egy mc.donalds  kupont. Ki is használtuk, beautóztunk Veszprémbe. A gyerekeknek természetesen gyerekmenü dukált. Akkoriban a Kiskedvencek kabalafiguráit adták ajándékba.
Teljesen véletlenül,  Marci pont egy kutyát kapott. Duke kutyust. Ez egy maroknyi méretű barna szőrgombóc, aki már-már annyira csúnya,  hogy az már szép.  :-)
De az én kutyaimádó, falka-tulajdonosomnak egy pillanat alatt a kedvencévé vált. Olyannyira,  hogy vele feküdt, vele kelt. (na jó, ott aludhatott Spuri-kutya és a boxer is, de betakarva csak Duke volt)
Naná, hogy az óvodába is ő kísérte. Igenám, de sajnos egyik délután hazafelé kipottyanhatott az ovistáskából...
Volt ám nagy szomorúság...  De a remény megmaradt, hátha az oviban akart maradni Duke...  Csakhogy reggel ott sem találtuk...
A netet bújtam egész nap,  valahol lehetne-e másikat vásárolni,  de csak nagyobb méretűt találtam,  ebben pedig pont az volt a jó,  hogy marokban elfért.
Végül este jött az ötlet, hogy a fb ismerősöknek hátha van...
Éééés igen,  egy nagyon kedves blogbarát, illetve gyönyörű lánykája felajánlotta, hogy küldenek egy Duke-t. 
Marci, azóta kb óránként kérdezte meg,  hogy tényleg igaz-e. :-) ... És nem lesz-e szomorú a kislány,  hogy neki már nincs?  :-)

Tehát ma Duke megérkezett. Marci öröme határtalan. 
Én pedig párás szemmel nézem, és ilyenkor újra elhiszem, hogy vannak még csodák.
Ha erre jársz,  és látod: itt is köszönjük Bogi és KicsiHanna!!!



A nagycsoportos első napja

...hát igen,  ez a nap is eljött...  Már nem húzhattuk tovább,  Marci is oviba ment ma reggel. 
Még visszanyúlok a péntek délutánra,  amikor bevásárlás közben találkoztunk A. Nénivel,  aki szomorúan mondta Marcinak,  hogy sajnos idén már nem az ő csoportjukban lesz óvónéni.  Marci flegmán rávágta, hogy nem baj...
A. néni nevetve mondta, hogy kicsit nagyobb megrendülésre számított.
Hát szerintem lesz is, csak később esik le a tantusz.  Mert a kedvenc -a kezdeti nehézségek után- Ő volt.  Ő nyújtotta a vigaszt, tőle jött a sok ölelés,  bátorítás.

Vasárnap készülődtünk,  összeraktam az ovis zsákot,  tornacuccot, benti cipőt, készítettünk elő új focis pizsamát, kistáskát, alvó cimborát.
Nem láttam Marcit sem szomorúnak,  sem kitörően vidámnak.
Bennem kimondhatatlanul nagy drukk volt/van,  mert nem szeretném, ha az elmúlt évekhez hasonlóan szomorúnak, szorongónak látnám.  A nyáron szerintem egész jól sikerült a kis lelkét rendbe tenni.  Nem lenne jó, ha újra össze lenne törve. Rengeteget dícsértük mindenért,  talán egy kis önbizalmat is sikerült beletáplálni. Jó lenne, ha így maradna. 
Szóval eljött a reggel,  előre megbeszéltek szerint,  Apácska vitte Zozit suliba,  hogy legyen elég időnk Marcival beköltözni.
Aránylag jó tempóban készültünk el, időben indultunk.
Megkerestük az új szekrényt, majd lecuccoltunk a csoportjukban. 
Szomorúan láttuk, hogy a kiírt menü még a múlt heti,  így nem tudtuk mire készíteni a pocakot.
Volt még gyors ölelés,  és szépen besétált Marci a csoportba.  A saját óvónéni még nem volt ott, de A.néni igen.  Jól megölelgették egymást. 
Na én itt indultam el. 

Itthon mesélte, hogy volt már foglalkozás.  Ráadásul az egyik rettegett...mesét hallgattak és azt kellett lerajzolni... Nem szeret rajzolni...
Na majd reggel megnézem a művet :-) és jóóól megdicsérem :-)
Beszélgettünk pont ma reggel erről,  hogy nem baj,  ha nem sikerül szépre. Hibázhat.
Na a lényeg,  hogy jókedvűen jöttünk haza. 
Annyira jó lenne, ha így is maradna.

A harmadik osztályos első napja :-)

Aludtunk is éjszaka,  meg nem is.
Nekem brutálisan fájt a fejem...  Apa kb két óránként ébren volt. 
Zozi pedig az összes lepedőt,  plédet egy hurkába gyűrte... így joggal gondoltam,  hogy nem túl pihentető volt az Ő éjszakája sem.  Egyedül Marci aludt rendesen,  dehát Ő még szabadnapos :-)
Ennek ellenére,  Zozi szépen ébredt,  csak mi nagyok voltunk olyan gyűröttek, hogy speciel tőlem vagy öten kérdezték beteg vagyok-e... (pedig még sminkeltem is)

Gyorsan lepasszoltuk Marcit Anyunál. Ott Zozi kapott egy szerencse követ. Neki nagyon sokat jelentenek az ehhez hasonló apróságok.

Szóval kicsivel 7 után már leparkoltunk az iskola előtt.  Csak azért mentünk ennyire korán, mert Zozi ezt kérte.  Mégpedig azért,  hogy azt a helyet választhassa, amelyiket szeretné. Az első padot az ajtó mellett.  Ám legyen,  ezen ne múljon :-)
Az első sokk akkor ért amikor az udvaron őrködő tanító néni felvilágosított minket, hogy fél 8 előtt az iskola épületébe nem léphet be diák.  Hm bakker itt egy szülő sem dolgozik????
Szerintem látta, hogy Zozi kétségbe esik,  hogy lesz így meg a legjobb hely..
. Ezért megengedte, hogy bevigyük a táskát.  Nagy mosolyt kapott köszönetül.
Így meglett a szuper hely is.
Ezután már az sem érdekelte Zozit, hogy először Apa búcsúzott el,  majd kicsivel fél 8 előtt én is. Mert bár csak egy park választja el a munkahelyem az iskolától, de fél 8-kor nekem is formaruhába átöltözve kell az asztalomnál lenni.

Szépen eltelt a nap. 4-kor mentem érte. Már a park közepén jártam,  amikor kiszúrtam, hogy ott vár az udvaron.  Integettünk vigyorogva. 
Nagyon jó nap volt,  játszottak egész nap,  versenyek voltak,  meg vetélkedők. És csak ömlöttek a szavak,  a jobbnál jobb élmények.  Kati néni szigorú, de nagyon kedves,  nem kiabálós. Jó lesz.

Kicsit megnyugodtunk azt hiszem.

Nap közben kiderült a zeneiskolában tartott órák ideje is.
Szolfézs: hétfő, csütörtök 14-14:45
Hangszer: hétfő,  csütörtök 18-18:45

Az, hogy két órára ki varázsolja át a zeneiskolába őt és még jó pár gyereket az még kérdéses,  mert az iskola nem vállal ilyet. Talán szülői összefogással menni fog.  Legalábbis remélem... Ugyanaz a kérdésem:  Bakker, minden szülő ráér?  Na valami majd lesz...

Már csak reménykedem,  hogy Marci suliváró foglalkozásával ne ütközzön semmi. 

Na, de majd ezeken ráér akkor gondolkodni amikor aktuális lesz. 

Most akkor holnap tényleg suli??

...nem hiszem el...  Ennyire gyorsan elszaladt a nyár...?
Még csak most tervezgettük a nyaralást...

Az iskola szokásaitól eltérően nem vasárnap,  hanem kedden délután volt Zozinak az évnyitó.
Nem volt kedve menni...  Nem hiányoztak neki a többiek, nem hiányzott a tanulás. 
Na meg fél...  Ennek hangot is adott, azt mondta, elég feszült vagyok...
Új helyen lesznek,  már a nagyiskolában.  Ez még nagyobb,  mint az előző, pedig az is elég nyomasztóan hatott tavaly rá.
Most új lesz a tanító néni is.
Szerinte nagyon szigorú.  Nem tudom,  nem ismerem.  Kati néninek hívják,  valamivel idősebb,  mint mi, szőke hajú,  szemüveges,  kedves arcú, de szerintem is kissé szigorú. Vagy nem is jó szó ez rá, inkább távolságtartó. Nem nézem ki belőle, hogy ölbe veszi a gyerekeket, de hátha kellemesen meglepődünk majd. Az évnyitón találkoztunk először vele. Mondjuk jó lett volna egy ismerkedős játszós délután egy  parkban...

A napközis tanító néni,  Ica néni marad. Legalább ennyi állandóság lesz.

Az évnyitó nem volt túl hosszú.  Amikor jöttünk ki a templomból Zozi szemében némi mosoly bújkált.  Mondjuk ez nagyban köszönhető annak is,  amit feszültségoldásként meséltem neki útközben. 
"Amikor az Igazgató bácsi mondja, hogy a tanévet megnyitom, akkor gondoljon arra,  hogy vannak iskolák ahol ilyenkor a tanulók hangosan azt kiabálják, hogy fúúúúj." 
Na ezen jót nevetett,  és látszott rajta,  hogy az eszébe jutott. 
Mondjuk elmondtam vagy 5 miatyánkot, hogy nehogy félhangosan fújogni kezdjen :-)

Na szóval,  holnap suli... 
A táska kész, de azon kívül semmi... Nagyon lusta voltam én is... Bár nem volt semmi időm elmélyülni ebben a témában,  mert amióta hazajöttünk a nyaralásból valaki mindig van nálunk. 
Na de ami késik nem múlik,  csütörtökön,  pénteken nem történik semmi,  és van egy egész hétvégém :-)

Marci még két nap szabadnapot kapott, csak hétfőn kezd. Micsoda mázlista :-)

Akkor hát a 2016/2017-es tanévet megnyitom.
(szabad fújogni)  :-)

Családi szülinapi buli

...ami tulajdonképpen két hétvégét ölelt fel.
Épp csak hazaértünk a nyaralásból, másnap Zozi buliba volt hivatalos. 
Mi addig Marcival elmentünk megvenni az oviba a pizsiket, benticipőt, tornacipőt, tolltartót,  meg hasonlókat.

Valahol Marci benyelhetett egy  "jóóó kis vírust" mert másnapra hányni kezdett, meg lázas volt.  Voltunk doktornéninél, azt mondta semmi különöset nem lát. Volt már ilyen máskor is,  pár nap alatt elmúlt. 

Javában szerveztük hétvégére a családi bulit tovább. 
Közben Marci rekordokat döngetett olyan rosszul volt.  Nem akart lemenni a láza, ment a hasa brutálisan. 

Már-már le akartuk mondani az egész banzájt, de csütörtökre jobban lett.
Bár nem volt tökéletesen,  mert étvágya nulla,  de tünetmentes és jó kedvű volt. 

Na így indultunk neki... 

Szombaton jöttek Apa Anyukája, testvére családostul meg Anyuék,  vasárnap pedig Apuék és a Bátyám a kislányával. 

Végül tök jó volt a hangulat,  mindenki jól érezte magát szerintem. A fiúk pedig fürödtek a szeretetben.

Volt azért némi bosszantó dolog is, mert nálunk semmi sem alakul tökéletesen. 
Időhiány miatt csak rendeltem két egyforma mini csokitortát. Dísz nélkül,  mert Zozi Garfildosat kért, Marci pedig kutyásat.
Így a marcipán figurákat rendeltem. 
Szombaton reggel szóltak,  hogy nem a megrendelt tortát hozták ki. Az egyik valami habos-babos tünemény volt,  ami nem bírta volna el a díszeket.
Ugye augusztus 20 volt,  így a cukrászat nem dolgozott.
Végül nem kis bosszankodás, és némi telefonon veszekedés után,  megígérték, hogy lesz még egy csokitorta.

Így aztán minden jóra fordult, volt minden amit szerettünk volna. 

Kicsit izgalmasra sikeredett, dehát nem is mi lennénk ha nem így történt volna.  :-)

Aztán eltelt egy hét, (kivételesen aránylag esemény mentesen) Szombaton érkezett meg Marcikeresztanyu, Atival a kisfiával.  Hát nem túlzok,  hogy mennyire imádni való kölyök :-) Most volt két éves, és olyan is,  mint minden kétéves.  Tele energiával,  akarattal,  hihetetlen humorérzékkel. Nulla félelem,  közvetlen játékosság.  Imádom no... :-)

Evelin hozott tortát is, amire olyan gyertyákat tettünk amit ha elfújták a fiúk újra fellobbant. Na ezen jókat nevettünk. Tetszett nekik. 
Kicsit fájó volt a búcsúzás,  mert nagyon ritkán találkozunk.
Így miután jól kibulizta mindenki magát,  jöhetnek a hétköznapok...