2017. május 18., csütörtök

Zozis Anyák napja

Tegnap volt.  Fél 5-kor kezdődött.  Igaz úgy bő 20 perces késéssel kezdték a gyerekek a műsort, mert az egyik fiúnak valami vizsgálatra kellett mennie és így végzett.  Addig viszont K.néni tartott egy rögtönzött szülőit. Így legalább megtudtam időben,  hogy jövő pénteken nem lesz suli..  Hétfőn viszont kirándulni mennek.  Budapest az uticél.  Parlament,  Hősök tere,  Margitsziget.  Vonattal,  trolival, villamossal. Jaaaj de hosszú nap lesz ez nekem...  Mire hazaérnek azthiszem lesz ezerrel több ősz hajszálam...
Na de visszakanyar:
Hosszú,  nagyon hosszú műsor volt.  Mindenki szerepelt. Három részre lehetett osztani,  az elsőben verseket mondtak, de hogy ne legyen annyira egyhangú,  közben a zeneiskolások egy-egy dalt eljátszottak.
A második részben Anyák napi jeleneteket adtak elő. Szám szerint hármat. Zozi az egyiknek a főszereplője volt. 
A harmadik részben táncoltak.  Ez meglepi volt,  mert ezt nem árulta el. 
Nagyon izgultak, nagyon sokat készültek.  Ügyesen adták elő az egészet. Nem volt az a full megható könnycsorgatós műsor, mert tele volt vidám elemekkel.  Pont jó volt,  nekik, nekünk való volt.  Magukat adták,  kiskamaszosan,  kicsit szégyenlősen, de azthiszem mindenki nagyon élvezte.  Legalábbis én nagyon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése